Gyakorlati tanácsok afáziásokkal foglalkozó logopédusoknak

Véleményem szerint a felsőoktatásban kapott képzés nem tud alaposan felkészíteni a logopédia minden területére. Vidéken kevés helyen foglalkoznak felnőttekkel, afáziásokkal, és így nincs elegendő lehetőség a tapasztalatcserére. Ezért bátorkodom ezeket a tanácsokat közkinccsé tenni.

Család és a hozzátartozók felkészítése

A hozzátartozók rendszerint tele vannak segítőkészséggel, de az aggodalom sokakat teljesen lebénít. Rendszerint eddig semmi kapcsolatuk nem volt sem a kórházzal, sem magáról az agyérkatasztrófáról se hallottak soha. A kórházi rend ismertetését el kell végezni a megfelelő tapintattal.

Leggyakoribb problémák a kórházi renddel kapcsolatban:

Vonjuk be a hozzátartozókat a team munkába, hallgassuk meg aggályaikat.

Kérjünk fényképeket a család tagjairól, kérdezzük ki a beteg szokásairól őket.

Ha érdeklődést tapasztalunk, szakirodalmat ajánljunk a hozzátartozóknak:

(Ezeket a könyveket a tanácsok hozzátartozóknak menüpont alatt bővebben is részletezzük.)

Kapcsolatépítés a beteggel

Célunk, hogy minden kapcsolatunk örömteli sikerélményhez juttassa a beteget, bármilyen súlyos is az állapota.

Nagyon nehéz kérdés annak eldöntése, mikor lehet elkezdeni a kapcsolatépítést, majd a foglakozásokat. Nagyon fontos a jó kapcsolat, mert ha elsietjük a dolgot, kapcsolatunk még nem olyan szilárd, nem bírja ki a foglakozással szükség szerint jelentkező frusztrációt, sokkal nehezebb lesz visszanyerni a beteg bizalmát, újra kialakítani a kapcsolatot.

Súlyos állapotú beteggel való kapcsolatépítés

A beteget jellemzi: teljes beszédképtelenség, esetleg hangadási képesség hiánya, fizikai gyengeség, inkontinencia, teszttel a beteg nem vizsgálható. A beteg bizalmának megnyerése az első, és legfontosabb feladat.

  1. Naponta látogassuk meg a beteget, figyeljük meg, megismer-e, és mikor jelzi? Próbáljuk megfigyelni minek örül, reagál-e egyáltalán a közeledésre?
  2. Vegyük észre - mivel tudjuk helyzetét könnyíteni – vizes ruhával lemossuk az arcát, megigazítjuk a párnáját, lepedőjét, adunk egy korty vizet, egyben megnézhetjük van-e nyelési problémája, ha szükséges soron kívüli tisztába tevést kérünk, tehát igyekszünk pozitív élményekhez juttatni a beteget személyünkkel kapcsolatban.
  3. Próbáljuk az igen, nem, biztos használatát szemmel, kézzel jelezve kialakítani az együtt töltött idő alatt.
  4. Tájékozódjunk, hogy lép kapcsolatba a hozzátartozókkal, segítsük a hozzátartozókat is ebben!
  5. A hello köszönési forma kézzel kísérve elég hamar hangot is hoz magával.
  6. A hozzátartozóktól bekért képeket nézzük együtt végig a beteggel, a hátlapra írt nevek segítenek bennünket abban, hogy a felidézést segíthessük. Nem vizsgáztatunk, erről meg kell a hozzátartozókat is óvni!
  7. Halk szóval nyugtassuk meg, nincs egyedül, itt vannak a családtagjai is, szeretik, hazavárják.
  8. Vallásos betegeket igen megnyugtat egy közösen elmondott ima.
  9. Zenei érdeklődésű betegek szeretettel fogadják a halk énekeket is.
  10. Beszéljünk rövid mondatokban, halkan, de tisztán, érthetően.
  11. Ne gondoljuk, hogy a beszédképtelen, beszédet nem értő beteg ebből semmit se profitál!

Kapcsolatépítés középsúlyos állapotú beteggel

A beteget jellemzi: fizikailag jobb állapotban van, felültethető, vagy kiültethető, inkontinenciája már megszűnt, teszttel való vizsgálata megkísérelhető.

  1. Célszerű megtanulni, a kiültetés legjobban bevált módját az ápolónőktől, és segítség nélkül elvégezni a foglalkozás kezdetén, s ha a beteg kéri, hogy le akar feküdni már, ne kelljen segítséget hívni a lefektetéshez.
  2. A feladatok során figyeljük meg nincs–e a betegnek látótér kiesése!
  3. Ha a beteg még hangot se ad, célszerű beszédnélküli logikai feladatokat adni, megfigyelni ismeri-e a színeket. Ha a színeket biztosan felismeri Token teszttel vizsgálható lesz, ami sokat segít a terápia megtervezésénél.
  4. Ha a beteg hangot, ad, egy-két szót mond, próbáljuk finoman felmérni a beteg beszédsérülését, a gyakorlatok alatt, úgy, hogy a beteget a lehető legkevesebbet frusztráljuk!

Először az ápolónőket kérdezzük ki, ők mit tapasztaltak e téren a gondozási, ápolási feladatoknál.

Célszerű tárgyakat vinni a beteghez egy tálcán, és ezzel próbálkozni. A tárgyak 4x4-es csoportban: A tárgyak válogatásának szempontjai:

Szócsoportok, melyeket használok:

Megfigyeléseinket rögzítsük Csűri Mária szempontjait kiegészítve: szólások, éneket felidézésével.

Ezzel a WAB teszt felvételére készíthetjük fel a beteget, jó támpontot kapunk a terápia tervezéséhez.

Kapcsolatépítés enyhébb súlyosságú beteggel

A beteget jellemzi: beszélni nehezen beszél, enyhén érintett az arcizma, szája félre áll, ezért kissé nehezen nyel. „Jó” kezével is ügyetlen, nehezen látja el magát. Inkontinenciája még fennáll, vagy már megszűnt.

  1. Figyeljük meg az arcizom érintettség mértékét. Tanítsuk be a megfelelő gyakorlatokat a korrekcióra.
  2. Figyeljük meg nyelését, segítsük az esetleges korrekcióban!
  3. Gondoljunk az apraxia oldására!
  4. Végezzük el a teszt vizsgálatokat, esetleges demencia kiszűrését, tervezzük meg a terápiát.
  5. Feltétlen foglalkozni kell a demens betegekkel is, mert a kórházi tartózkodás sokat ronthat a beteg állapotán!
  6. Fontos a hozzátartozókat, és a kórtermi társakat felkészíteni a szeretetteljes bánásmódra a demens betegek esetében!
  7. Segíteni kell a hozzátartozókat abban, hogy meglássák a megmaradt értékes személyiség jegyeket, / udvariassági formák, személyi higiénia iránti igény / próbálják ezeket előtérbe helyezni a beteg elfogadásánál.
  8. Nehéz elfogadni, hogy a tiszteletben tartott szülő, már nem a régi, inkontinenssé vált, lebénult, képtelen a saját nevét megmondani, sokszor ez az elfogadás mércéje a hozzátartozók szemében, fokozott gondoskodást igényel, önálló életvezetése lehetetlenné vált.
  9. Még nehezebb a helyzet, ha a beteg fiatal, és keresőképességét vesztette el a betegséggel.
  10. Kérjünk segítséget a kórház szociális nővérétől, aki segíti jogszabály ismeretével a családot ebben a nehéz helyzetben. Sajnos a szociális háló nem ad annyi segítséget amennyire valóban szükség lenne!

A kórházi betegeknél annak eldöntése, hogy afáziával állunk-e szemben, vagy általános leépüléssel igen nehéz, ezért minden beteggel, aki nem beszél, kezdjünk el foglalkozni!

Minden megnyilvánulását a betegnek jól figyeljünk meg és jegyezzünk le! Egy hét után a kérdés eldöntése már nem lesz olyan nehéz, ha megfigyeléseink alaposak voltak.

Tanácsok leendő logopédusoknak

Megosztom a Facebookon