Emil és az afázia

Nyár van. Nagyon nyár van. Lejöttünk a telekre. Szép lett a telek. 18 évvel ezelőtt volt Édesapám nem jött el a hetvenedik (február 24-én) születésnapjára. Rá kellett nyitni az ajtót. Bent halkan szólt a Kossuth Rádió, ő pedig szépen, nyugodtan aludt – de a lelke már nem volt itt. Ezt soha nem lehet elfelejteni. Ebből a pénzből vettünk egy telket a Börzsönyben, fönt a hegy tetején, ahová télen bejön a szarvas és ahol csend és boldogság van. Az évek alatt szépen bővült a telkeket és a férjem új szórakozást talált – követ szedett és abból épített. Négy évvel ezelőtt – az afázia nyarán - nem szívesen jöttem ide. Nem találtam a helyemet? Nem tudtam olvasni, főzni, nem emlékeztem arra, hogy mit csináltam a kertben? Csak beszélni szerettem volna valakivel, de kivel is? A kutyám is elment, előttem egy hónappal, szintén agyvérzésben. Most itt alszik az egyik kő alatt.

Most erre a hétre megkaptam az unokámat. Rengeteg játék van neki: hinta, kis medence, kisház és a homokozó. De ennél sokkal jobb is történt. Emil, az unokám 3 és fél éves, én 4 és fél évvel az afázia után vagyok. A férjemnek nincs türelme, sem hozzám, sem az unokámhoz. A férjem nyugodt szívvel mondja ki, hogy az unoka egy elkényeztetett gyerek és én „csak egy” afáziás vagyok. De mi együtt – Emil és én – boldogok voltunk. Csak nevettünk, tanultunk és szeretgettük egymást. Ez volt az utolsó lépés ahhoz, hogy kimondjam – meggyógyultam!

Réges régen egész jól főztem. Akkor még más világ volt, sok időm volt erre is. De később is, ha kellett, főztem valami jót. Az afázia után ez is egy új feladat lett. A férjem nem tudott és nem is akart segíteni a főzésben (sem). Sokáig a tejbegríz volt a főzés. Aztán salátát vagy kész fűszerezett csirkét csináltam. De most megjött az unoka – reggel, délben, délután, este és közben is – valamit enni szeretne. Eszembe jutott a nagymamám – de jó is volt nála. Mi lenne, ha én is újra főznék? Itt van az első szakácskönyvem: Horváth Ilona – Szakácskönyv – 1973 Magyar Nők Országos Tanácsa. (Tényleg – milyen sokat tolmácsoltam Pozsgai Imrének is.) Már sárgák a könyvek, szétesnek a lapok – a férjem ki akarta dobni, de nem engedtem – és elkezdtek repülni az emlékek. Sárgabarack – legyen belőle gombócot és nudlit – együtt Emilkével. Vettem még barackot és lett belőle lekvárt, igazi lekvárt. Ehhez finom lenne a császármorzsát – délre ez is meglett. De volt még mákos tészta, krumpli leves, rizses hús. Ahogy a nagymamánál, délben ebédeltünk és utána mentünk aludni. Mindig mesélek, egyet vagy kettőt – aztán együtt alszunk. Nekem elég egy óra. Emilkét 4 óra körül kezdem ébreszteni – álomszuszék, ébresztő – kinyitja a kis szemét, rám nevet, átölel és megpuszil. Ő engem! Most már azt is megértettem, hogy mi az, ami annyira hiányzik nekem is a betegségem óta – az ölelés, a nevetés és csókolgatás.

Délben is és este is sokat olvasunk, együtt - Emil és én. Igyekszem lassan, számomra is érthetően és hibátlanul olvasni – de néha új, számomra még ki nem mondott szavak kerülnek elő. Ilyenkor tagolok, többször nekifogok – de Emilke kisegít és megismételi a nekem nehéz szavakat. Milyen csoda lehet egy ilyen gyerekben, ami a felnőttekben már nincs ott?!

Néhány hónappal ezelőtt megvettem a „Bagoly Doktor” sorozatot 3-6 éveseknek. Vannak itt témák: színek, ellentétek, betűk és számok – úgy éreztem, hogy ez nagyon jó lesz az afáziásoknak. De ezen a héten kipróbáltam Emikével is. Annyira tetszett neki, hogy alig tudtuk befejezni. Mentünk a betűkkel és szépen ismételte az egyre nehezebb mondatokat. Felvettem magnóra is – Emil a hosszú, összetett mondatokat is tökéletesen megismételte. Lehet, hogy ez az afáziásoknak is jó lenne? Csak ismételni a mondatokat – a tartalom még nem érdekes.

Szombaton este Emilke elment és egyszerre végtelenül egyedül maradtam. Ma reggel nekiültem, hogy kimondjam a gondolatomat. 20 évvel ezelőtt elfogadtuk, hogy függetlenek, főleg anyagilag függetlenek leszünk. De én függő lettem és ezzel naponta visszaél a férjem. Ez olyan fájdalom, amit alig tudok elviselni. Tegnap mondtam valamit, amire rám nézett és közölte, hogy megint összekeverted a ragokat. Hát igen, csak egy afáziás vagyok.

És megint elment újabb 2 év. Összeszoktunk. Még mindig sok hibát ejtek, de találtam új feladatokat is. Megtanultam pályázatokat írni és ebben sikeresebb letten, mint a társam. Nem szabad feladni, küzdeni kell.